Szponzorált tartalom
Egy otthon megtervezése során nagyon sokféle anyag használata felmerül; hogy aztán ebből mi lesz, az elkészült lakásban aztán mi köszön vissza a tervekből, az leginkább attól függ, hogy az építtető mihez ragaszkodik. Manapság nagy keletje van az olyan kőzetek felhasználásának, mint amilyen a mészkő is. Itt érdeklődhet: A mészkő ugyanis könnyen formálható kőzet, melyet leginkább klasszikus és mediterrán hangulatú épületek esetében szokás felhasználni. Nem véletlen hát, hogy a mészkő az építészet egyik legkedveltebb anyaga, hiszen bőven lehetséges vele dolgozni. Amit tudni kell a mészkő kapcsán, az az, hogy az anyaga kissé porózus. Ennek megfelelően a víz könnyen be tud hatolni a mészkőnek a szerkezetébe; ez akkor jelent gondot, ha a víz odabent meg tud fagyni. Kültéri használatban tehát a mészkövet le kell kezelni, különben képes lesz károsodni! Az ID&P Márvány-Gránit Kft.-nél olyan szakemberek dolgoznak, akik pontosan tudják, hogy a mészkövet miként kell lekezelni, hogy aztán az hosszú ideig el tudja látni a funkcióját. Önnek nem kell mást tennie, csakis elnéznie az idp.hu weboldalra, ott kinéznie az Önnek tetsző színárnyalatot, és árajánlatot kérnie a mészkőre!